Zolival ketten álltunk neki a munkának fél tíz körül, Kriszti pihent ma kicsit és főzött finom ebédet nekünk. Zoli OSB-ből kivágott akkora darabokat, amire szépen rá tudom majd fektetni a pauszokat, amikre a leendő borítások körvonalát feljelöltem. A vágás hol összejött első hol nem J, de megoldottunk minden problémát. Tavasszal még nem gondoltam, hogy hóesésben fogunk hajót építeni, sebaj. A körberajzolgatással ebédre végeztem, Zoli az ólmokat pakolta el a hajó alól, meg az utóbbi hónapokban összegyűlt felesleges dolgokat. A rendrakással, pakolással, takarítással elment szinte az egész nap. Délután én elkezdtem az első teak borítás, a cockpit padlólemezének elkészítését. Már előre kiszerkesztettem az illesztéseket és 4mm-es fugákat hagyva keretesen raktam össze a „puzzle”-t. Elég pepecs munka, a léceket hulladék rétegelt lemez darabokkal lehúztam az OSB-hez. Ez a durván 1 négyzetméteres darab 4 óra alatt készült el. A 45 fokos illesztéseket a lécek egymásra fektetésével jelöltem át, így szép pontos lett mindenhol. Miután kész lettem az összes élt amihez hozzáfértem bekentem ecsettel Sika Primer 215-el, ez egy kötésjavító anyag, amit mind a ragasztáshoz, mind pedig a fugázáshoz használni kell porózus anyagok esetében. Nem volt gond, hogy a felületet is összekentem néhol, hiszen a felragasztást követően az egészet átcsiszolom majd. A dokumentáció szerint a kiszellőzési ideje 1-24 óra, ráküldtük „brümit” – a ventillátoros melegítőnket, hogy segítsen a folyamat meggyorsításában. Este kitöltöm a fugákat Sika 290 DC-vel, természetesen fekete színben. Itt nem sajnálom az anyagot és kicsit ki is fog emelkedni a síkból, mert állítólag – Péter mentorom szerint – ha csak síkba kerül kitöltésre, akkor másnapra „becuppan” és lehet újrakezdeni.
Az üléseknél ívek is lesznek...
A faron is lesz teak
Primer után
Fugázás után - 1 négyzetméter közel 1 óra... kis ínhüvelygyulladással... nyomni kell mint atom...