Végre egy olyan nap, amikor van kis időm a hajóval is foglalkozni! Ma ennek örömére a szalon burkolatának utolsó darabját szerettem volna lerakni. A dekorit teljesen elő volt készítve, pár napja csak arra várt, hogy foglalkozzam vele. Az egyetlen oldala ami nem volt levágva a másik (középső) lappal való találkozása volt. Tulajdonképpen két gyári szél találkozott volna, ám ennek kis kitöredezések voltak a szélén, így egy kicsit le kellett vágni belőle. Átballagtam az asztalosműhelybe, hogy a vágó asztalon leszeljünk belőle 2 mm-t, de ez sem lett teljesen tökéletes, így visszatértünk a maráshoz. Ott kicsit nagyobb volt a tér és volt megfelelő méretű asztal is, pár perc alatt kész is lett a mű. A szélvihar ellenére sikeresen és sérülésmentesen visszasétáltam. A ragasztáshoz a felület elő volt már készítve, bekevertem a gyantát (üvegballonnal sűrített epoxy – 400g gyanta+ 100g edző+ 80g ballon) és fogasléccel egyenletesen elkentem. Még annyi szerencsém is volt, hogy pont annyit kevertem, mint amennyi kellett. A lap az orrkabin ajtajánál felfut a keresztmerevítő ívére, ott jóval többet tettem alá. Pár helyen kellett csak lesúlyoznom, az íves résznél szeretett volna kiszabadulni, illetve a fürdő fala mellett, a szokásos rétegelt lemez alátétes betonkockázást kapta.
Öt óra után nem sokkal végzett a munkájával Zoli és jött segíteni. A hajó alól akartuk kivadászni a „talp”-csöveket – ha fából lettek volna, akkor ugyanis talpgerendának hívnánk. Ezzel az az aprócska probléma, hogy rajta áll a hajó a maga kis 4 tonnájával. A négy alátámasztási pontnál egyesével csináltunk egy-egy kiváltást, utána gyártottunk egy akkora csődarabot, amit majd a jelenlegi hosszú csövek helyett beteszünk és lelkesen elkezdtük szétvágni a vázat. Na ez nem volt egyszerű, mert annak idején ezt nem arra terveztem és hegesztettem, hogy szét legyen szedve… A varratok olyan helyeken voltak, ahova nem fértünk oda a flexxel (sem a naggyal, sem a kicsivel), ráadásul atom módon tartottak a varratok. Sok helyen a hegesztővel vágtuk szét az illesztéseket. Zolinak fél hétkor el kellett mennie, én majdnem kilencig folytattam a szenvedést, és annyi végeredményt sikerült produkálnom, hogy a jobb hátsó csövet kiszabadítottam és kivonszoltam a hangárból. A cső súlya kicsit több lehet mint 150 kg…
