Reggel mostanában viszonylag korán kelünk, így történt ez ma is. Kis kötelező kör után Krisztivel ketten álltunk neki a folytatásnak. A jobb hátsó kabin plafonját tegnap egy picivel a vége előtt hagytuk abba, ezt ma gyorsan be is fejeztük és dél körül már a szemközti kabint burkoltuk. A technológia már ki volt találva tegnapról, így bár eggyel kevesebben voltunk nagyjából ugyanúgy tudtunk haladni. Az akadályozó tényező mindösszesen annyi volt, hogy míg tegnap a végső elemeket, amik a legfelső réteget alkotják, viszonylag még nagy darabokból tudtuk összerakni, addig mára már csak a táblák végei maradtak. Ez a minőségen nem ront, hiszen tartószerepe már nincsen, a kárpit alatt pedig nem látszik (sőt, egy műanyag lemezt is készítünk még rá), de a munkatempót jelentős mértékben képes csökkenteni. Este nyolckor hagytuk abba egy erőteljes takarítás után (ha egy nap kimarad, akkor utána már kicsit ez is szenvedős) kb. ugyanott, ahol tegnap a másik kabint.