A tegnap estém is totális agyalásba torkollott, üldözöm a neten a hátralévő lépésekhez szükséges anyagokat, felszereléseket. A hajnal hármas lefekvés már szinte megszokott, de a cél felé közeledve az alvásigényem is lecsökkent és szinte teljesen feltöltődöm reggel kilencre. Kis ügyintézés hátráltatta a kezdést, de mindig vannak kötelező körök.
Folytatásképpen délelőtt nekiálltam lecsiszolni a szalon nagyobbik falát, amit ezután Kriszti letakarított, lemosott és lefestett. Addig én lecsiszoltam a jobb hátsó kabinban lévő ágy belsejét, majd a szalonban lévő kisebb falat glettelgettem és csiszoltam. Kriszti folytatta az ágy takarításával és kifestésével, befejezésül pedig közösen lefestettük a szalonban lévő kisebb oldalfalat. Próbáltam képeket készíteni, de a vakító fehérségen kívül más nem nagyon látszik rajtuk, egyszerűen szép. Fogadjátok el, és később a bútorokkal együtt majd látjátok is! Holnap lesz még pár apróbb hiba, amit eddig nem vettem észre, ezeket lejavítom és kap az egész még egy vékony réteg festéket. A hajó többi felső részén vagy dekorit burkolat lesz, vagy kárpit, így tulajdonképpen a végére értünk a festegetésnek. A dekoritos részek alá kerül egy rétegelt lemez is, így itt még durva csiszolásra sem lesz szükség, a kárpitok alatt viszont lehet, hogy fogunk még csiszolni egy sort, de ez négyzetméterenként durván 5 perc maximum és nem kell visszajavítani a hibákat. A szombat délutánt és a vasárnap délelőttöt a családi kapcsolatok ápolásával töltjük, de vasárnap délután nekilátunk a hátsó kabinok padló burkolatainak leragasztásához.