Reggel korán keltünk és bevittem Krisztit a városba. Fél tíz körül értem vissza, ekkorra beszéltük meg Zolival, hogy kezdünk. Zoli nem jött… felhívni nem tudtam, így vártam. A padló teljesen elő volt készítve a ragasztáshoz, de a dekorit levágásához legalább négy kéz kell ekkora felületnél, mert a legkisebb megtörésnél is elpattan a lap. Nem egyszerű anyag, az utálat nem jó szó arra, amit érzünk vele kapcsolatban. Amikor a helyére kerül és gyönyörű akkor imádjuk, de a munka szörnyű, amíg eljutunk odáig. Tiszteljük… talán…
Nem kell attól félteni senkinek, hogy nem találok elfoglaltságot a hajón a várakozás alatt, de jobb lett volna korán kezdeni, mert este nem akartam kapkodva végezni. Zoli fél egy után jött meg… buli volt előző este… A dekorit beszabása már rutinból ment, kitaláltunk egy módszert arra is, hogy amíg „szikkad” a ragasztó a lapon, addig hova és hogyan tudjuk eltenni. A helyzet az, hogy a levágott darab 334cm hosszú, 130cm széles és kevesebb mint 1mm vastag, tehát nem kicsi, szeret össze-vissza hajlani és még inkább beszakadni, eltörni. Először a lap hátát kell megkenni ragasztóval, majd a padlót, de mindezt egy helyen… Azt találtam ki, hogy gyártunk ragasztószalagból négy „fület” a lapra (a színére felragasztva) és a szalon falára a megfelelő helyekre is teszünk négy csavart, amire aztán óvatosan felakasztjuk. Így is tettünk, lekentük a lapot és feltettük a helyére. Ezután a padló megkenése következett. Miután ezzel is megvoltunk hagytuk állni 10 percig és lefektettük. Pontosabban lefektettük volna (a tényszerűség kedvéért csak… a szalonban ekkor már szinte sehova nem lehetett lépni, egyedül a padlóáttörések nem túlméretezett lyukaiba és a két szélén 20-30cm széles sávba), de a vizes vödör feldőlt, mintegy 10-
