Az elmúlt hét elég negatív mérleget hozott, de minden hullámvölgyet felemelkedés követ és a remény jó tanácsadó. A reggeli telefonos ügyintézés is sikerekkel kecsegtetett, Kriszti autója is új életre kapott egy huzamosabb akkumulátortöltést követően és ennek megfelelően én is jobb kedvvel álltam neki a bontási munkáknak. Kipakoltam a hajóból a betonkockákat és a leterheléshez használt faanyagokat (alátétlemeznek a betonkockák alá) és közben arról elmélkedtem, hogy vajon hol szúrhattuk el. Talán ott, hogy nem tudjuk olyan egyenletesen lekenni ezeket a nagy felületeket, az sem használhatott a dolognap, hogy egyszer már le kellett csiszolni az előző réteg ragasztót és ezután a rétegelt lemez nedvszívó képessége is csökkenhetett és az sem elhanyagolható tény, hogy annak a víz sem használhatott a végeredménynek. Volt időm gondolkodni az egész napos vésés közben. Gyakorlatilag egész nap megállás nélkül dolgoztam, délután ötkor jött Zoli is segíteni, az utolsó fél négyzetmétert meghagytam neki. Amíg Ő vésett, én szalagcsiszolóval a ragasztómaradványokat eltávolítottam a felületről és elkezdtem glettelni. Sok olyan hely volt, ahol a vésést követően kisebb-nagyobb fadarabok kiszakadtak és helyükön „gödrök” és „árkok” tátongtak. Majdnem fél doboz gitt fogyott a teljes felületre. Zoli hétkor ment el, én fél nyolc után kevertem be az utolsó adagot… holnap csiszolás és a finomjavítások következnek.
