A tegnapi ügyintézésünk elhúzódott ma délelőttig, így csak délután ügyködtünk. Ez ma a festésből állt főleg, a fal és padló találkozását lefestettem többször fehérre, majd szinte a komplett falat is, majd kevertem egy okkersárga színt alapozónak a peremekhez. Barnát szeretnénk majd használni, de a színező paszták jóval világosabbak a csomagolásukon jelöltnél, de alapozónak remek lesz. A peremeket kétszer kentem végig, mire egységesen szép lett. Holnap majd megkapják a végleges színt. Befejezésképpen beszabtam a harmadik padló darabot, ami némiképp munkaidő igényesebb volt a vártnál, de a leragasztás majd csak holnap következik.
Festés előkészítés - bak készítés
2009.03.18. 21:26 | Boatbuilder | Szólj hozzá!
Ma erősen redukált teljesítményt mutattunk, de ez részben köszönhető volt annak, hogy délutánra megint tervezett program akadt, másrészt pedig az éjszakai informatikai műszak nem tesz jót a reggeli koránkezdésnek. A tegnapi bakhoz készített tartón kellett alakítani egy kört, illetve előkészítettem festésre a padlóáttörések peremeit. A glettelésen és csiszoláson túl körbe maszkoltam a lyukakat ráfedéssel, majd egy pengével körbevágtam a széleket. A tegnap lerakott íves padlódarab fallal való találkozását is körbe ragasztottam és megcsiszoltam a találkozási vonalat. Holnap már csak festeni kell majd.
Szalon padlóburkolás – a bal oldali szelet
2009.03.17. 23:25 | Boatbuilder | Szólj hozzá!
Szalon padlóburkolás – a bal oldali szelet
Ma a szalon bal oldalán található vékonyabb csíkot raktam le. Az előzmény az volt, hogy a szalon padlója majdnem 250 cm a legszélesebb pontján, viszont a dekorit lap csak 130 cm, így a középső legjobban szem előtt lévő részt egy darabban hagytuk, és a két szélére toldunk rá. A dekorit csíkot már előre leszabtuk, ez több emberes feladat, hiszen az anyag könnyen törik és szakad, az ívet viszont ki kellett szabni. Tíz centiméterenként mértem meg a távolságokat, megrajzoltam a görbét és sniccerrel levágtam a felesleget. A vágási élt végigcsiszoltam, itt az ívet is lehetett még alakítani. A legnagyobb feladat a másik dekorit lap szélével való összepasszítás volt, hiszen az sajnos nem volt „gyári” – kisebb betöredezések miatt le kellett marnunk belőle nagyjából 1 cm-t, viszont mi sohasem fogunk tudni olyan egyenes élt kialakítani, mint egy célszerszám. Nem volt nagy eltérés, nagyjából egy méteres darabon kellett kiigazítani a már lerakott anyagot. A távolságok pontos kimérése után következett a marógép végigtolása egy lecsavarozott léc mentén. A másik bökkenő a konyha résznél volt, ahol hagyni akartam a dekorit lapot „felfutni” az oldalfalra. Itt ugyanis a szekrény beljebb fog kezdődni… mégis jó lenne egységes padlófelületet kialakítani. Egy háromfelé íves térgörbét egy viszonylag merev és törékeny anyaggal leborítani viszont egy érdekes feladat. A hőlégfúvó egy hatásos célszerszám a bajban, pár óra alatt sikerült némiképp meggyőznöm a lapot, hogy ő itt és ilyen helyzetben fog utazni… A ragasztás már nem volt bonyolult rész, az ívnél kapott anyagot rendesen, nehogy légbuborék maradjon alul, majd beszakadjon egyszer. A felesleges ragasztó kinyomódott a lap széleinél, de kötés előtt a nitro hígító jó barát, letöröltem és vele együtt a tegnap-tegnapelőtti alkoholos filc jelöléseket is a nagyobbik darabról. A kép elég egységes lett.
A találkozásnál néhol le kellett terhelni
A képen talán nem jön olyan jól ki az íves falra való felfutás, de előben annál inkább
Ilyen lett az újramarás után a nyílás, festés előtt még lesz rajta javítva...
Zoli este segített kitakarítani a harmadik burkolandó részt, illetve elkezdtük az új hajótartó bak hátsó tartójának lehegesztését is.