Reggel 7 után ébresztett Zoli, akinek ma nem okozott az M0-s és kicsit túl hamar ideért. Nem volt gond, a tegnap este félbehagyott keresztvasak hegesztésével kezdtünk. Kálmán 10 után kapcsolódott a munkába, Kriszti már 8-kor, így megint összeállt a négyes csapat. A hegesztések után a vasakat lelamináltuk 3 réteggel a sablonhoz. Nem ezeknél fogva fogjuk majd leemelni, hanem erre a célra csináltunk 8 emelőpontot. Ezeket úgy alakítottuk ki, hogy PVC csatornacsőből vágtunk 30 cm-es darabokat, ezeket kettévágtuk és a kajüttető sarkára lamináltuk 9 réteggel, figyelve arra , hogy a csíkok egyre hosszabbak legyenek, illetve a negyedik rétegtől kezdve, amikor már a tekercs szélességet elértük balra-jobbra eltolva tettük fel őket. Azt hittük, ez babrásabb munka lesz, de egy tartóval nagyjából fél óra alatt lehetett végezni. Hogy a mai nap se teljen eseménytelenül, hirtelen elfogyott az edző és el kellett szaladni az Alvin Plast-ba, ahol viszont nem Butanox-ot, hanem Curox M-300-at tudtunk csak venni. Állítólag ez ugyanolyan, mint a Butanox, a keverési arányt azonban csak elég nehezen tudtuk belőni, pár hengerünk ráment a dologra. Nekem délután hivatalos ügyintézésem volt, így hárman folytatta a csapat és estére elkészült a laminálás 95%-a és Zoli is megcsinálta a hosszvasak leszabását és Kb. az 1/3 hegesztését. Este 6 körül értem vissza és 11-ig még találtam némi munkát, lecsiszoltam az emelőpontok környékét és folytattam Zoli hegesztését, hogy holnap már mindenképpel le tudjuk szedni ezt a fekete csodát a hajóról. Elég húzós nap lesz ez még, mert ehhez le kell bontanunk egy galériát, ami ráadásul tele van cuccal…