Hála az M0-s nagyszerűségének és az esőben is "gyakorlott" vezetőknek sikerült 20 perccel elkésnünk a kilenc órás kezdéshez képest, de Zoli is késett negyed órát, így nem volt nagy gond. Kálmán ma sincsen, de holnap és szombaton is tud jönni, reméljük jót haladunk majd így!
Tegnap megcsináltam az egyik hátsó kabin hátsó falát, a tároló rekeszbe nyíló ajtó kivágásával is, ma ezen felbuzdulva nekiálltunk a másiknak is. Könyebb dolgunk volt, mert leszedtük a tegnap nagy műgonddal odaszerkesztett rétegelt lemezt, és áttükröztük a másik kabinba. Majdnem stimmelt, a külömbségeket bejelölgettük, átrajzolgattuk és ez alapján kb. fél óra alatt kivágtuk a lemezt. Az ajtónyílással sem vacakoltunk sokat, rátettük a másik kabin lapját, átrajzoltuk, dekopír fűrésszel kivágtuk egy kicsit kisebbre (kb 2 mm), majd másoló maróval pontosan megalkottuk a nyílást.
Visszacsavaroztuk a két kabin hátsó falát, a hátsó rekeszben leburkoltuk még a plafont, Zoli kiglettelte a hézagokat sűrített gyantával.
A plafon, az oldalfal és a kabin hátfal holnap lesz összelaminálva.
Itt látszik a 2 kabin hátsó nyílása, középen pedig egy szerelőnyílás van a kormányhoz, ez a tárolóból lesz megközelíthető előre felé.
Ezalatt megterveztem a kabinban lévő ágyat. Az elejében lesz egy kb. 50 cm mély tároló rekesz, amit előről lehet "megtölteni", a hátrafelé eső további 1,5 méteres rekeszbe pedig felülről. Ezt használjuk majd kevésbé, olyan dolgokat lehet majd ide tenni, ami ugyan szükséges, de nem használjuk gyakran. A héten még nem voltunk az asztalos műhelyben, most, hogy esik átsétáltam és láss csodát nem útáltak még bennünket és mehettünk kicsit rétegelt lemezt vagdosni. A saját fűrész asztalunk sajnos már nem vág szépen - cserélni kellene a lapot - és esett is - ez kültéri használatnál nem előny, így rá vagyunk szorulva néha egy kis segítségre. Vissza is szaladtunk 2 tábla anyaggal és felvágtuk olyan méretű csíkokra, amiket a leggyakrabban használunk. Ezekből el is kezdtük összeállítani az egyik kabin ágyának előlapját. Ez elég pepecs munka, mert a hajó alja íves, kombinálva mindezt azzal, hogy négy darabból szerkesztettük össze. 2 óra kellett hozzá, hogy mindent pontosan kivágjunk és összecsiszoljunk és még kb. fél óra amíg facsapokkal összeragasztottuk és betonkockákkal leterhelve egy sík lapon eltettük holnapra. Zoli kicsit összetakarított, hogy tudjak pár fotót készíteni.
Itt szárad az ágy előlap.