A szokottnál kicsit később, tíz órakor indult ma a munka, kárpótlásul a teljes csapat képviseltette magát. Kálmán a tegnapi hátsó kabinos ténykedésünket kezdte „átmásolni” a bal hátsó kabinba, Zoli a szalon padlójának egy másik szegletének sorsát egyengette, Krisztivel pedig a tegnapi szekrényünket igyekeztünk befejezni. Ebből mára a hátlap egy részének átszabása, a tetőlemez berakása és az oldallap egyes részeinek kipótlása maradt. Mivel a könnyebb kiszabás miatt az előlapot és az oldallapot is több részből illesztettük össze (ezek ideiglenesen kisebb foltokkal csavarozással voltak egymáshoz erősítve) össze kellett őket csapolnunk. Az eddigi facsapos módszert most a lamellózásra váltottuk. Aki esetleg még nem hallott róla az is biztosan találkozott már a rendszer legfontosabb elemével egy barkács áruház sorai között bóklászva. Ez pedig maga a lamelló, egy 4mm vastag ovális (55mm*25mm – ez a „20”-as méret) kötőelem, aminek a fészkét egy flex-hez teljesen hasonló, ám egy plusz fej-rátéttel ellátott maróval kell kialakítani. Az eljárás nagyon egyszerű, összeállítjuk pontosan az illesztendő darabokat, a leendő toldásoknál megjelöljük őket mindkét darabon egy vonallal, a maróval mindkét oldali jelölésnél kialakítjuk a lamellók fészkét és végül ragasztóval (esetünkben Henkel Ponal) elvégezzük a ragasztást a kötőelem behelyezésével együtt. Ez kb. 1 perc és ha tökéletesen sík felületen dolgozunk, akkor a két illesztendő lemez is egy síkban találkozik majd. Ez a kezdeti próbálkozásainknál néha illesztési pontatlanságokat hozott, de csiszolással és gletteléssel korrigálunk még a dekorit lap ráragasztása előtt.
A szerkény oldalelemeinek összedolgozása után már csak a bal hátsó kabin ferde falának és ágyának befejezésének tudtunk nekilátni, de befejezni ezt sem sikerült teljesen, holnap délre talán közelebb kerülünk ehhez a lépéshez is és végre nekiláthatunk az orrkabinnak, amit Kriszti már nagyon vár (én is :). Zoli egész napját a glettelés és csiszolás mámorában töltötte, Kálmán a „saját” munkáját sokszor félretéve nekünk is segített.