Ma reggel felvettük a munka fonalát, de egyelőre csak az elméleti részt pontosítgattuk. Sok információ és kérdés halmozódott fel az elmúlt három napban, aminek a végére kellett járnunk. Ugyanakkor a munkafolyamatot is gyorsítani szeretnénk. Nem könnyű és egyben ellentmondásos feladat. A délelőtt volt egy megbeszélésünk egy másik hajóépítő csapattal, hogy miben tudnánk egymást segíteni, talán a jövő héten körvonalazódik ennek eredménye, pontosabbat majd akkor… Délben pedig egy konkrét árajánlat-pontosításon kellett megjelennünk, ami egészen délutánig eltartott. Ha ezt a hajómotor-műszerezettség kérdést meg tudnánk oldani az elkövetkező hetekben, az nagyban segítené a project gyors befejezését. A délután hátralévő részében a helyi asztalosokkal találkoztunk, akikkel szintén kicsit szorosabbra szeretnénk fűzni a viszonyt, amennyiben lehetséges, ám pont a döntéshez közelebb álló kollégák nem voltak ma jelen. Féleredmények, de ezek vezethetnek a siker felé tartó a vártnál is rögösebb úton.