Ma kicsit össze-vissza napunk volt. Kriszti nem érezte jól magát, Kálmán nem tudott jönni, egyedül meg akárhogyan is nézzük se nem jó, se nem haladós dolgozni. Ráadásul a boltok is zárva vannak, a nagyon szükséges apróságokért sem tudtam elszaladni. Kis nyugalmat erőltetve magamra elkezdtem a lépcsőfokok maszkolását, azaz körberagasztását, hogy a lépcsőfok élének lakkozásakor ne tudjon a lakk ráfolyni a már kész járófelületre. Ezt normál esetben úgynevezett maszkoló szalaggal szokás csinálni, amiből Kriszti vett is, de ezt a legjobb indulattal sem nevezném annak. Nem is értem, hogyan kerülhet egyáltalán forgalomba ez a valami. Ugyebár a ragasztószalag legfőbb ismérve, nevéből is adódóan az, hogy ragadjon, nos ez nem nagyon igyekszik. Konkrétan ez egyébként a Schuller Eh’klar selejtje. A lobbi a cégnél egyébként biztos jól működik, hiszen gyakorlatilag mindenhol ezt árulják. De a baj máshonnan eredhet, ugyanis én a Tesa termékekben is nagyot csalódtam. Ha a legegyszerűbb „barna ragasztószalag” amit mindenki tonnaszámra vesz és költözéskor ragasztgatja velük a dobozokat sem ragad oda a kartonhoz és delaminálódik, keresztbe szakad az már feltételez valamit. Van egyébként nagyon jó ragasztószalag is, sőt, az olcsó kategóriában is. A felső kategóriás 3M nem mindenkinek elérhető, persze ha belefér a költségvetésbe, akkor ajánlani tudom mindenképpen. De visszatérve az olcsó ám jó cuccokhoz, a Total Lux Budakalászon árul egy szinte noname narancssárga ragasztószalagot, ami olyan mint az álom. Sajnos elfogyott és elég messze vannak, de abból kell még vennem mindenképpen.
Most nekem ezzel kellett alkotnom. Kb. 3 óra alatt lettem kész az egyébként szűk 1 órás munkával L Utána hengerrel vékonyan lelakkoztam az éleket. Abban maradtunk, hogy hanyagoljuk az egyébként tervezett ABS fóliázást, egyrészt az elég borsos ára miatt, másrészt az íves, főleg a negatív ívű részeket nem is lehet így megcsinálni és folyamatosan szaladgálhatnánk élzáratni. A negyedik ok pedig az volt, hogy nagyon megtetszett a lakkozott rétegelt lemez mintája. A lakkozás egyébként nem tartott tovább 20 percnél. Az alsó merevítők oldalsó széleit is meg kellett csinálnom az öt lépcsőfokon kívül.
Ezek most száradnak egy ideig, utána finoman megcsiszolom őket és újabb réteg következik. Lehet, hogy ennyi elég is lesz, de majd adja magát.
A száradási időben legletteltem még egyszer a belépő lapot, amit Kálmán lecsiszolt még tegnap. Délután elmentünk hajókiállításra. Pontosabban csak mentünk volna, mert úgy látszik megváltozott az időpont amit kb. 2-3 hete láttunk még… így egy szolid kávézásba-sütizésbe torkollott a program.
Lassan rákenhetem a második réteg lakkot és elteszem magam kicsit pihenni, elvégre szombat van…