Zoli nyolckor érkezett és nekilátott a már jól megszokott fedélzet csiszolásnak. Már jól összebarátkoztak, gondolom „fájó” pont lesz, amikor is majd nem ezt a munkafázist kell majd csinálnia. Kriszti a tegnapi napot követően ma is a honlapunkra gyártott anyagokat, időtrabló elfoglaltságot talált Ő is magának, de ugyanakkor fontosat. Én a plexi felső ablak folytatásának álltam neki. A kimaszkolt ablaknyílásokon kívüli összefüggő „keretet” előbb 240-es papírral szárazon megcsiszoltam, majd portalanítást követően ecsettel lekentem Sika Activator-ral. Ez egy átlátszó tapadásjavító anyag, 10 perc kiszellőzést kell hagyni utána. Ezután Sika Primer 265-el, ami fekete lekentem a keret-részt. Nem volt elég egyszer, nézegettem fény felé és a harmadik rétegnél álltam meg, amikor már pontokban sem láttam keresztül rajta. Azóta eltettem száradni, a ragasztás másik felületénél is így kell majd eljárnom… holnap. A már kész teak burkolatokról eltávolítottam a már feleslegesé vált leszorító fákat és két darabot is készre csiszoltam szalagcsiszolóval. Persze lesz rajtuk még hiánypótlás, de ez is majd csak holnap. Csongival megbeszéltük a következő hetek ütemtervét és ennek megfelelően a jövő hétre tervezett műhelyajtó-hegesztéshez ma délután elmentünk megvenni az anyagot – Ő vette én meg segítettem elhozni, mert a jövő héten annyira el lesznek havazva a srácok, hogy nem lesz szabad kocsi a szállításhoz. A pakolásból visszatérve kicsit még gletteltem a fedélzeten és rekord korán, délután 4-kor elmentem zuhanyozni, mert estére egy megbeszélésre kellett mennem. Persze már úton voltam, amikor is későbbre halasztották, de ez már csak „haj a tortán”