Ma szintén négyen álltunk munkába és folytatódott a tegnapi leosztás. Kriszti anyagbeszerzésen, Zoli az ajtók folytatásán ügyködött, Kálmánnal pedig a teak borításokon próbáltunk végre túllendülni. Akadályozó tényező volt, hogy az elektromos melegítőnk is bemondta az unalmast, és egy flex is, de ezen már kezdünk nem meglepődni.
A teak lapokat Sika 252-vel ragasztjuk, Primer 215-el való előkezelés után. A ragasztót fogas glettvassal (3mm) húzzuk el:
A beillesztett lapokat tulajdonképpen "letapostuk", majd egyenletesen terheljük le:
Kezd egész kis pofás lenni. Persze festés után még szebb lesz majd!
A nagyvitorla behúzópontjának kocsiját (grósz kocsi) a maradék teak lécekből alakítottuk ki. Mivel elég nagyot kell rajta 2 oldalt emelni, ezt rétegesen oldottuk meg, a nagyobb lécek közé kisebeket ragasztottunk és azokat a végén ki is fugázzuk. Hasonló hatása lesz, mint a borításoknak. Nagy húzóerőt nem bírna magában, de elég méretes átmenőcsavarokkal az egész deck fogja tartani (alatta még a belső munkálatoknál iszonyatosan megerősítettük), a nyomásnak pedig ellenáll... és szép is!
Kicsit közelebbről:
Holnap még az egészet le fogjuk emelni és az alján (ahol most a lyuk van) ívesre kicsiszoljuk, ott fognak hátrajönni a kötelek a csörlőkhöz. A széleket szintén ívesre vágjuk és csiszoljuk.