Kivételesen szombaton is a teljes csapat dolgozott, a három fiú a hajón, Kriszti pedig a héten elmaradt "ház" körüli teendőket igyekezett behozni. Kálmánnal ketten a villanyszerelésen igyekeztünk már túllendülni, Zoli pedig az orrkabinba költözött. Itt tegnap felszedtük az eddig még nem lecsavarozott padlólapot, hogy a villany egyik gerincvezetékét átfűzhessük, illetve, hogy az árbocba befutó kábelek behúzó kábelét befűzzük. Itt a padló alatti gélezésen kisebb csiszolási, javítási munkák akadtak, és az egyik padlólap-rögzítő (amelyik az orrkabin főfalának találkozásánál van) még hiányzott. Ezután már csak a bordák tetejére ragasztással és csavarozással kellett rögzíteni a lapot.
A villany részben a bal hátsó kabin befűzése maradt ki tegnapról, illetve a jobb hátsó kabin eddig szabadon feltűzött kábeleinek gégecsőbe való behúzása. Kálmán egyig tudott maradni, én még délután négyig fűzögettem. Zoli is addigra végzett. Ezen a héten nagyot haladtunk, olyan részeket sikerült befejeznünk, amik régóta "mumusként" lógtak a fejünk fölött.
Vasárnap pihenőnap... kellemes hétvégét mindenkinek!